Szeretek abban hinni, hogy mindig van mi�rt k�zdeni. Hogy mindig fel lehet kelni, miut�n az �let kir�gja al�lam a l�baimat. 
Tal�n ez�rt nem adtam fel, mikor megtudtam, hogy m�r csak h�napjaim vannak h�tra. Hittem, hogy t�bb lesz enn�l, hogy t�bbet �rek ann�l, hogy csak ennyit kapjak. Tov�bb futottam egy olyan rem�nysug�r ut�n, mely m�r alig l�tszott. 

Eml�kszem: a hajamat f�jta a sz�l, �n pedig tehetetlen�l n�ztem az alattam elter�l� m�lys�get. Ez visszat�r� r�m�lmom volt, mindig azzal a lehet�s�ggel kecsegtetett, hogy ugorjak le, ut�na �gy is fel�bredek. De �n sosem ugrottam le, mindig h�tral�ptem a szakad�k sz�l�t�l. Akkor m�g �rt�kesnek �t�ltem az �letemet. Ut�na j�ttek a folytonos t�vk�pzeteim, majd az �lland� rohamok. A k�pzelg�sekb�l alig tudtam kiszabad�tani �rj�ng� tudatom, mindig �sszet�rtem egy-k�t t�rgyat, ami k�r�l�ttem volt. 
Tal�n a sz�let�semkor meg kellett volna halnom. Ezt gondoltam ilyenkor. Azt�n, r�j�ttem, mindig van egy c�l, egy c�l, mely ir�nyt �s �rtelmet ad az �letemnek. 

Tov�bb! Felemeltem a kezemet, �s megkapaszkodtam az els� el� ker�l� dologban. Egy �g, t�r�tt, de tal�n kib�r. Nehezen felh�ztam magam, hogy t�mad�m szem�be n�zzek. Egy ANBU maszkkal n�ztem farkasszemet, majd er�tlen�l rogytam vissza a f�ldre. Tudatom elhom�lyosult, �s lassan el�jultam. Valami�rt most is a szok�sos r�m�lmomat kezdtem �jra�lni, �m most �gy d�nt�ttem, hogy ugrom. Ugrom, �s – ut�nam a v�z�z�n – megl�tom, mi t�rt�nik. Lassan l�pkedek a szakad�k ir�ny�ba, k�zben eszembe jut p�r r�gi ismer�s�m is.

Mikor elfogott az Akatsuki, az volt �letem legboldogabb id�szak�nak kezdete. B�rmilyen hihetetlen, m�g sz�momra is, de ott tal�ltam bar�tokra. �letemben el�sz�r nevezhettem valakit bar�tomnak. Sasori, Deidara, Hidan �s amin m�g �n is meglep�dtem: Itachi mindig kedvesek voltak hozz�m, �s hi�ba voltam fogoly, nem �reztett�k velem, hogy be vagyok z�rva, hogy �k csak �riznek engem.

M�r csak p�r l�p�s, �s ott leszek, ugrom, bele a m�ly feketes�gbe.

Nem csak bar�tokra tettem szert, hanem szerelmes is lettem, mint b�rmely m�s kamaszkor v�g�n j�r� l�ny. Mikor belen�ztem a barna szemp�rba, �gy �reztem, nem kell f�lnem t�le. Mikor el�sz�r �lelt meg, v�gre r�j�ttem, hogy a sz�vemmel szeretni is tudok, nem csak gy�l�lni. Mikor el�sz�r �rintette puha ajkait az eny�mhez, �jra megf�jdult a sz�vem: csak h�napok… Milyen kegyetlen is az �let. Mire megtan�t szeretni, m�r t�vozik is. 

- Sasori, te m�r nem �lsz. Ha meghalok, v�rsz r�m oda�t? – suttogom a szavakat a s�t�tbe. M�r csak egy l�p�s… Azt�n egy utols� istenhozz�d… Zuhanok, m�g mindig �rzek, �lek. Mi fog t�rt�nni velem? Honnan tudom, hogy meghaltam-e? Jaj, az ott talaj lenne? Akkor mindj�rt v�laszt kapok a k�rd�seimre. Egyre k�zel�tek a fekete szikl�kkal bor�tott talajhoz, mikor er�s karok szor�tanak meg. V�delmez�en fon�dnak k�r�m, �s letekintek: ha h�sz centivel esem tov�bb, v�laszokat kaptam volna. Megfordulok, hogy l�ssam ki akad�lyozott, �s…
- Uramisten! Sasori? Te meghalt�l, akkor �n is, ugye? – K�rd�seim kusz�k, m�g sz�momra is �rthetetlenek lettek, ink�bb abba is hagytam a faggat�z�st. 
Elmosolyodik, �s vinni kezd valamerre, nem is figyelem az utat. Most b�k�re lelhet a sz�vem, a lelkem, hisz az tart a karj�ban, aki szeret, akit szeretek, m�r nem �rthat nekem senki �s semmi.